Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mugliismeret

2009.12.20

Mugliismeret

 

 

A gumikacsa, a televízió és a számítógép jelentősége a muglik társadalmában.

 

Elfonz Smith, a mugliszármazású varázsló 1474-ben írta meg a Muglik és a varázslótársadalom közötti alapvető különbségek című könyvét, amelyet azóta leszármazottai folyamatosan bővítenek.

A fejezet első része a gumikacsákról szól, leírás, jelentőség és használati funkció a két társadalomban.

A gumikacsa a mugli gyerekek életében tölt be szerepet, jelentősségének fontossága megkérdőjelezhető, mivel nem elemi szükséglet a gyerekek fejlődéséhez, mégis hasznos. A gumikacsa kis alakú, sárga , gyakorlatilag a színét leszámítva egy kacsa kicsinyített mása, amely megmarad a víz felszínén, nem süllyed el. A mugli gyerekek általálban fürdés közben, vagy medencében játszanak velük. A varázstársadalomban semmiféle jelentősége nincsen, nem jelenik meg.

A következő két dologhoz, a televízióhoz és a számítógéphez úgyínevezett áram szükséges, amelyet vékony vezetékeken vezetnek be a házakba illetve a készüklékekbe, ezzel működtetve. Mivel a varázstársadalomban nincsen ilyen, ezért itt egyáltalán nem ismeretes, sőt igazából hasznát se tudják venni a varázslók és boszorkányok. A muglik a televízióban sok mindent látnak, egy dobozra hasonlít, aminek az elején, az úgynevezett képernyőn látszanak az emberek és különböző dolgokat csinálnak, megjátsszák magukat és híreket mondanak. Jelentősége a muglik szórakoztatásban és informálódásában ki is merül.

A számítógép is hasonló, csak ez kibővül azzal, hogy a muglik tudnak beszélgetni egymással, úgy hogy távol vannak a másiktól. Ez már több részből áll, van a monitor, amin látszanak a dolgok, van az úgynevezett gépház, amelyben vannak kábelek (ezek részletezése RAVASZ szintű) , amelyek működtetik az egészet és van a billentyűzet, amellyel beviszik a gépbe az adatokat.

Részletesebben egy speciális szakkönyvben olvashattok róla, amely a RAVASZ vizsga alapja.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.