Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vicces történet

2010.01.20














Ez a saját kis mesém!





Egy furcsa nap a Mardekárban

A mardekárosok klubhelysége üresen árválkodott, kivéve egy kanapét, amin két ember ült. Ez nem is lett volna fura, ha hétvége lett volna, de tekintve, hogy szerda volt, és tanítási nap, elég sokatlan volt, hogy nincs senki a klubhelységben a két emberen kívül, ugyanis fél nyolc volt.
- Szerinted mi keltünk korán, vagy ők alszanak sokáig?- kérdezte tűnődve Draco.
- Fogalmam sincs Draco, de az is fura, hogy fél órával ezelőtt voltam a tanáriban és ott se volt senki – válaszolta Perselus Piton, aki, azóta ült a fiú mellett, mióta a tanárit teljesen üresen találta. – Nincs semmi érdekes ezen kívül igaz? – kérdezte fürkésző tekintettel nézve a fiúra.
- Na de Perselus! – háborodott fel a fiú. – Hogy képzelheted, hogy bármit is titkolnék előled?
- Draco! Ha kitaláltál mára bármit is, jobb, ha most mondod el – fenyegetőzött tovább a professzor.
- Bocsásson meg Professzor – finoman megnyomta a professzor szót, mire Perselus felállt és ott akarta hagyni a fiút.
- Majd találkozunk ma még Draco, feltéve, ha nem tűnsz el, mint a többiek. – Azzal távozott a klubhelyiségből, de az igazgatói iroda felé tartva végig azon gondolkozott, hogy hol lehetnek a tanárok és a mardekárosok. „Ezt kénytelen lesz Dumbledore elmagyarázni, mert megőrülök, hogy megint én nem tudok semmit, pedig még Draco is tudja, igaz csak úgy néz ki, hogy tudja. Bár igazán jól tud színészkedni, de hogy az elméjét is ilyen jól zárolja, az már előttem is furcsa.”
Ebben a pillanatban érkezett meg az igazgatói iroda elé, ahol elmondta a jelszót a kőszörnynek és elindult, szinte futva, a lépcsőn, fel, hogy végre utánajárjon ennek a furcsa esetnek. Az irodát azonban üresen találta, csak egy levél volt az asztalon, amit látszólag az igazgató írt és pont neki. „Mintha tudta volna, hogy felkeresem, ha nem lelem a diákjaimat” Azzal kinyitotta a levelet, és félhangosan felolvasta:

Kedves Perselus!
Sajnálom, hogy nem tudom megmagyarázni személyesen, hogy mi történik, de értsd meg, hogy jobb így, hogy nem tudtál róla. Phineus majd mindent elmond (feltéve, hogy a festményébe van, és szóba is áll veled, igaz, te mardekáros vagy, tehát beszélő viszonyba vagytok).

Üdvözlettel: Albus


- Phineus! – kiáltotta el magát hirtelen Piton.
- Igen? Ki szólít, és mit akar? Ja, csak maga az Piton professzor? Az igazgató úr mondta ám, hogy el kell magával beszélgetnem.
- Közölné velem, hogy hol vannak a mardekárosok, és az egész tanári kar?
- Nem csak a mardekárosok tűntek ám el professzor, hanem az egész roxfori diáksereg. De biztos tudni akarja, hogy hol vannak?
- Ezért vagyok itt – felelte fél ingerülten a professzor.
- Azt hogy hol vannak, sajnos, én sem tudom. Azt azonban igen, hogy mért mentek el.
- És mért mentek el? – Piton már nem tudta tovább türtőztetni magát és már majdnem kiabált.
- Elmentek, mert érdekes felfedeznivaló akadt valahol az egyik távoli erdőben. Ne kérdezze, hogy mi, mert fogalmam sincs.
- Értem és köszönöm. Egy kérdésem azonban maradt. Draco Malfoy.
- Mi van vele? Igazán jó mardekáros.
- Igen az, de ő hogyhogy itt maradt?
- Gondolja, hogy Dumbledore professzor magára hagyná önt?
- Azt hiszem igen. Elvégre szólni se szólt erről, pedig tegnap jártam nála és mondott valamit, hogy talán valamikor, majd egy nap nem fogom őt meglelni, és önnel fog üzenni. Na, de a tanári karról, meg a diákságról nem szólt.
- Szerintem, keresse meg Dracót és beszélgessen vele, vagy foglalják el magukat, mert még jó darabig a maguké a kastély.
Piton erre sarkon fordult, és elindult megkeresni egyetlen még meglévő diákját, Dracót. Remélte, hogy a fiú még mindig a klubhelyiségben van, ahol hagyta, de hamar rá kellett jönnie, hogy tévedett. A fiú ugyanis a „lakosztályán” volt. Perselus kissé mérgesen közölte a fiúval, hogy a hálószobája felé legközelebb csak engedéllyel mehet, de a fiú csak mosolygott, és közölte a férfival, hogy perpillanat nem érdekli, hogy mérges-e, mikor az egész kastély üres.
- És akkor mi van? – kérdezte még mindig ordítva Perselus.
- Hát csak az, hogy miénk most a kastély. Nem akartál a kastélyba soha semmi olyat csinálni, amit nem tehettél meg Dumbledore igazgató jelenléte miatt? – huncut mardekáros mosoly jelent meg a fiú arcán. Piton észrevehette volna, hogy a fiú készül valamire, de mivel megbízott benne, nem kezdett gyanakodni.
- Hát van valami, de azt nem kötöm az orrodra Draco.
- Na de Perselus. Kérlek.
- Draco! Nem! Diákkorom óta kibírtam, akkor most se fogom megtenni.
- Diák korod óta meg akarsz valamit tenni? Ez egyre érdekesebb. Mi lenne, ha a Szükség Szobájában megtehetnéd, és senki se tudná meg?
- Igazad van Draco. Erre még nem gondoltam.
- Akkor indulás. Mire várunk még?
- Te mész elöl Draco.
- Jól van.
Azzal elindultak a Szükség Szobája felé, de Perselus nem sejtette, hogy Draco pont oda akarja őt vezetni, már reggel óta. Mire megérkeztek a láthatatlan bejárat elé, Perselusban kezdett ez a gyanú megfoganni, de innen már nem volt visszaút.
- Gyere – szólt Draco, és belépett a szobába. Piton pár másodperc múlva követte.
Ahogy belépett víz zúdult rá, amit, mint később látta a roxfortos diákok, és a tanári kar öntöttek rá az igazgató vezetésével.
- Ma van a hajmosásod napja Perselus! – nevetett Draco, akinek szintén volt egy vödör a kezében.
- Boldog Hajmosás Napját! – kiáltotta mindenki egyszerre.
Perselus vizesen állt a szoba közepén, és nevetett.
- Ön nevet? – kérdezte Harry furcsálva a férfi nevetését.
- Potter, néha én is nevethetek, de ha tudtam volna, hogy ezért nincs a Roxfortban senki, akkor nem jövök Dracóval.
- Professzor nem én akartam – mentegetőzött Draco.
Azzal nevetve elhagyták mind a Szükség Szobáját, és a bájitaltan tanár elindult hajat mosni.


Perselus titkos vágya

Perselus hajmosás közben gondolkozott, hogy mit is csinálhatott volna a Szükség Szobájában. Hirtelen rájött, hogy amit gyermekkora óta akart, az James Potter és Sirirus Black megátkozása volt. Elvégre lejáratták őt a fél iskola előtt és Lily, Potterbe szeretett bele. Ezt azonban nem tehette volna meg a Szükség Szobájában. Volt viszont más, amit igen. Dracónak unalmasnak tűnt volna viszont, hogy ő gyermekkora óta vágyott rá, hogy szüntelenül, kérés nélkül főzzön mérgeket. Ez azonban unalmasabbik vágy volt.
- Nem, azt még Draco se tudhatja meg, amit szeretnék.
Csurom vizesen mászott ki a kádból. Gyorsan megszárítkozott, felöltözött és elindult az igazgatói iroda felé, hogy végre az igazgató szemébe mondhassa, amit, ezen pillanatban gondolt. Elmotyogta a jelszót, és belépett az igazgatóhoz.
- Óh Perselus! Látom, eleget tettél a Hajmosás Napjának. Ha minden hónapban tartanál egy ilyen napot, akkor ezt nem kéne többször eljátszanunk.
- Albus – kezdett ordítozni Piton, mire minden festmény felé fordult – Ezt nem tűröm még magától se. Különben is, Draco honnan tanulta meg ilyen jól az okklumenciát? – ekkor kicsit lehiggadt, de még mindig forrt benne a düh.
- Perselus, foglalj helyet, és mindent elmondok. Dracót, mint tudod hónapokkal ezelőtt, büntetőmunkára küldte Minerva. Ekkor már körvonalazódtak a mai nap eseményei, de nem tudtuk ki vezethetne téged a Szobába. Ekkor jött kapóra Draco büntetése. A büntetést elengedtük, mert önként vállalkozott, de tudtuk, hogy legilimenciát használnál a fiún, így büntetőmunka helyett feljárt hozzám okklumenciát tanulni. Ezt nem tudhattad, mert gyorsan tanul, és te mindig is bíztál a fiúban. Igaz, Perselus? Azt azonban nem hitted, hogy ilyenbe is bele tud téged rángatni. Phineus se tudott róla, nehogy elmondja neked, így neki tényleg azt mondtuk, amit neked mondott. A Dracóval töltött óráimat pedig Átváltoztatástan korrepetálásnak vagy büntetőmunkának álcáztuk előttetek. Amúgy Draco említette, hogy van valami, amit gyermekkorod óta meg akarsz tenni, de miattam nem merted. Nos, hadd halljam, mit akadályozok diákkorod óta?
- Albus, ezt nem csak te akadályozod. Ezt… mindenki, mert mindenki úgy tudja, hogy nincsenek érzéseim, és én csak egy sötét szívű Bájitaltan tanár vagyok, aki mellesleg Halálfaló volt, de nem, ezt nem mondom el, hiába kutakodsz az emlékeimben! – üvöltötte, majd felállt és járkálni kezdett a szobában. – Albus, tudod, hogy szerettem Harry anyját, Lilyt, és ő volt talán az egyetlen, aki tudta, hogy mit tennék.
- Perselus, tudod, hogy engedem, hogy kísérletezz, mérgeket főzz, sőt, hogy úgy beszélj a diákokkal, ahogy, és tőlem bármelyik lánnyal összejöhetnél – kacsintott, és ebből Perselus tudta kire gondolhat az igazgató -, de Siriuson nem állhatsz bosszút mindenért – mondta higgadtan az igazgató, és elsétált Fawkes mellé.
- Ki beszél itt bosszúról vagy tiltott szerelemről? Albus, én NEM VAGYOK SZERELMES HERMIONE GRANGERBE, még ha te ezt is hiszed. Nekem más vágyam van – azzal kisietett a szobából, egyenesen a pince felé.
„Hogy akaszthatott ki engem Dumbledore? Ezt még sose érte el nálam. Meg különben is, ha szerelmes lennék Grangerbe, akkor megoldanám magam.” Így morfondírozott, mikor is nekiment valakinek.
- Hát te meg ? – kiáltott rá a fiúra, aki hirtelen elnevette magát.
- Piton professzor, magának kifejezetten jól áll a frissen mosott haj. Magállapításom, és szerény véleményem szerint, így simán bejönne minden diáklánynak – huncutul mosolygott közbe, amit Piton észre is vett, majd intett neki, hogy menjenek a szobájába. – Na, de, professzor, épp ma mondta, hogy engedély nélkül kerüljem el a szobáját.
- Engedély nélkül igen, Malfoy, de most engedélyezem.
Egymás mellett sétálva érték el a szobát, majd beléptek. A nappaliba leültek, így Perselus faggatni kezdte a fiút.
- Önként jelentkeztél, hogy átverj?
- Igen, azt hiszem, de ne legyél dühös, Jobb lett volna, ha Grangerrel maradsz kettesben, mi? Ismerlek Perselus, és látom rajtad, hogy örültél, hogy én voltam meg egyedül.
- Draco, Mardekáros vagy és ennek örültem.
- Perselus, megkérdezhetem, hogy mit akartál tenni a Szükség Szobájában, vagy örökre a titkod marad?
- Draco, lehet, hogy a titkom marad, mert ezt nem szeretném neked se elmondani, és az igazgatónak se. Egyetlen ember tudta, de sajnos ő is meghalt. Nem tehetek róla, de ha arra gondolok, akkor mindig rá gondolok, és ez nem jó ötlet, mert olyankor fáj a szívem. Így is elég Potter szemeibe néznem, és akkor Lily Evans szemei néznek vissza rám.
- Perselus, ez nagyon megható. Azért remélem, sírni nem szoktál miatta, mert azt nem igazán nézném ki belőled. Meg különben is, apa nem azt mondta, hogy egy érzékeny alkat a keresztapám. Biztos nem mondod meg?
- Tudod mit, Draco? Szaladj fel az igazgatóhoz, és szólj neki, hogy jó lenne, ha fél órán belül a Szükség Szobájába jönne veled. Fontos.
Draco kisietett a szobából, nyomában Perselusszal, aki félig mosolygott. „Nah, most megtudják régi vágyaimat, csak én érjek előbb oda. Remélem Albus beszélget Dracóval egy kicsit, így időt nyerhetek.” Míg így gondolkodott, Draco felért az igazgatóhoz.
- Dumbledore professzor – mondta lihegve -, Piton professzor vár minket fél órán belül a Szükség Szobájába. Valamit mintha mutatni akarna.
- Foglalj helyet, Draco, és kérlek, mondj el mindent, amit megtudtál.
- Köszönöm- azzal leült. – Faggattam kicsit és elmondta, hogy egyetlen egy ember tudta, de ő meghalt és ez a professzornak fáj, főleg ha Potter… elnézést Harry szemeibe néz.
- Draco, ennyit én is tudtam. Valami mást nem mondott?
- Csak, hogy menjünk a Szobába.
- Akkor várunk, Draco. – Azzal elkezdték várni a fél óra leteltét.

Eközben Perselus elment a Szükség Szobájába és berendezte a Szobát. Mikor végzett a berendezéssel, és mindent eltervezett, leült egy frissen előgondolt fotelba és várt. Tíz perc elteltével kopogásra lett figyelmes, így kiment.
- Áh, úgy látom pontosan fél órát vártak. Becsülendő, de biztos tudni akarják, hogy mit akarok évek óta?
- Professzor! Megöl a kíváncsiság – kezdte Draco. – Már fogalmam sincs, mi lehet az.
- Az ifiúrnak igaza van, Perselus. Nagyon kíváncsiak vagyunk. Nem mehetnénk be?
- Csak ha előtte megígérnek nekem valamit.
- Éspedig? – kérdezték egyszerre.
- Nem nevetnek ki és maguk is beszállnak.
- Ezt nem értem, Perselus. Miről van szó? – méltatlankodott Dumbledore, aki tényleg kezdett rosszra gyanakodni.
- Csak ígérje meg, Albus – makacskodott Piton.
- Rendben megígérem – mondta Dumbledore, miközben próbált belenézni a férfi gondolataiba.
- Ezzel nem megy semmire, Albus. Draco, te is megígéred?
- Professzor, akkor azt is megígérem, hogy hallgatok erről, mindenki előtt? – észrevette közben, hogy Piton szúrós tekintettel néz rá. – Jól van, na! Ne nézz így rám, mert ezt utálom. De ha neked ez ennyit jelent, akkor megígérem.
- Köszönöm, Draco. Albus, ugye maga se mondja el senkinek se, rendben?
- Természetesen, Perselus, de most már nagyon kíváncsivá tettél.
- Akkor lépjünk be.
Beléptek az ajtón, és hirtelen mindenkin rózsaszín tütü jelent meg mindenkin, rózsaszín felsővel és sima rózsaszín cipővel. Ami a szemük elé tárult, az sem volt mindennapi. Szinte mindenhol Barbie-babák voltak, lányosnak tűnő holmik, valamint játszótérhez hasonlított az egész tér.
- Mindig is játszani akartam veled Albus, és ha már Dracót is érdekelte, akkor ő is játszhatna velünk – azzal felnevetett és elhúzta a mászókák felé a két meglepődött társát, akik szó nélkül követték.
Egész estig játszottak, hol a babákkal, hol piacosat, hol pedig csak futkároztak, fogócskáztak és közben végig nevetgéltek.
- Perselus, ezt sohasem hittem volna rólad, de elhiszem, hogy csak Lilynek merted elmondani. Ez az éned más. Ez sokkal emberibb – mondta nevetve Dumbledore.
- Azt hiszem, Albus. Mi lenne, ha havonta a Hajmosásom Napján mindig játszanánk itt hármasban? Szerintem ez a nap nagyon jó volt.
- Nagyon bizony, professzor. Sose hittem, hogy ilyen jól áll nekünk a rózsaszín. A szoknya, illetve, tütü, elnézést, nagyon kényelmes. Meg is tanulhatnánk balettozni. Nem gondolják? – kérdezte félénken Draco.
- De, majd legközelebb tanulunk, de most ideje mennünk! És senkinek egy szót se erről.
- Hisz, szavunkat adtuk. Erről nem beszélünk.
- De nem ám – mosolygott Draco.
Kiléptek a szobából, így minden olyan volt, mint azelőtt, hogy beléptek. Röviden elköszöntek, megegyeztek a következő találkozójuk időpontjában, és elindultak a hálójuk felé. „Végre fényt deríthettem a titkomra.” Mosolyogva ment végig a folyosón Perselus, és közben hálát adott az égnek, hogy nem jöhet vele szembe senki, hisz mindenki elkerüli a hálóját messziről. Azonban arra nem számított, hogy van valaki, akit igenis érdekelt a professzor hálószobája, és annak környéke.
- Professzor! – ijedt meg valaki a közelben.
- Granger? Maga az, kisasszony?
- Én vagyok professzor igen. Maga minek örül ennyire? Sose láttam önt ennyire boldognak. Még a Szükség Szobájában is csak mosolygott, most meg úgy néz ki, mint aki egy hatalmas titkot tudott meg.
- Ha maga azt tudná kisasszony, hogy mi történt ma, akkor többé nem így nézne rám. Ha már itt vagyunk kettesben, áruljon el nekem valamit.
- Mit?
- Tetszem magának?
- Nem, professzor – felelte higgadtan a lány.
- Akkor rendben. Nem akarja megtudni, hogy miért vagyok ilyen boldog?
- Ha elmondja, az megtisztelne, professzor.
Piton elvezette Hermionét a Szükség Szobájába, és megmutatta neki is a rózsaszín világát. A lány sírva szaladt ki a szobából, és rohant el messzire. Piton elégedett mosollyal sétált vissza a pincébe, és adta át magát este az édes álmoknak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

oklumencia

(kinga, 2017.05.08 15:43)

az oklumencia az nem belelátni más fejébe hanem ellenkezőleg lezárni az elméd hogy ne lássanak bele.belelátni máés fejébe az a legilimencia és aki belelát mások fejébe az legilimentor

.

(Lily Weasley , 2011.08.25 11:28)

Jó hosszú...az egyik könyvből szedted?

Re: .grunfibori@citromail.hu

(Bori, 2011.10.12 14:55)

Ott van az elején, hogy ő írta. Különbenis a könyvben egyszersem tegezi le Draco Pitont.

Bp. D.u. 25.

(Tök mindegy, nem?, 2011.03.05 19:15)

Naon tök jóóó!!!!!!

Szolnok: Kós Károly út 2

(hermione grenger, 2010.11.06 17:07)

Az okklumencia azt jelenti, hogy belelát valaki a másik elméjébe. (Vagyis látja a másik emlékeit, gondolatait.)

Szolnok: Kós Károly út 2

(hermione grenger, 2010.11.06 17:04)

Ez a történet nagyon vicces!!!! :) :D

flori.hoparduc@gmail.com

(Flori, 2010.10.29 17:12)

Ez nagyon vicces de mi az,hogy okklumencia

boszi98@gmail.com

(Emma98, 2010.07.06 18:54)

Jó lett, de szerintem kicsit hosszú!!!!